A nő taxit hívott, igyekezett, nehogy elkéssen a munkából. A férfi megcsókolta, és megígérte, hogy hívja majd. A férfi soha többé nem hívta fel. A férfi A férfi nemrég töltötte be a negyvenet. Két éve vált el. Szeretett volna megállapodni megint. Úgy érezte, elég volt már az egyéjszakás kapcsolatokból. Szeretett volna maga mellé egy tökéletes nőt, akit nem érez kevésnek, akivel jó együtt, aki szórakoztató, és szereti az életet. A nőt három hete hívta először randevúra, tetszett neki a szertelensége, az, hogy sokat nevet, érti a vicceit, és nem sértődik meg akkor sem, ha cinikus. Először koncertre vitte, ahol tök jól lazultak együtt, aztán színházba, majd volt egy mozi is. Tegnap aztán elhívta vacsorázni. A férfi majdnem megcsúszott a munkájával, késésben volt, sietve hívott taxit, átöltözni sem tudott rendesen. Szerencsére az irodában volt egy inge, amit a tárgyalásokra tartott bent, azt átvette. Írt a nőnek, hogy öt percet késik, aztán csekkolta az e-mailjeit, megnyugodott, hogy mindennel végzett, és nem érkezett újabb üzenete.
Milyen nőt akarnak a férfiak? Király Eszter írónő a MentorFM stúdiójában kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, " Miért hullanak szét könnyedén a mai modern párkapcsolatok ". Előadásában egy olyan népszerű cikkéből olvasott fel részleteket, mely 33 ezernél is több megosztásnak köszönhetően százezrek lelkét érintette meg. Csakúgy, mint az azóta megjelent " Meddig tart a kapcsolatunk " című könyve, amelyben nőtársainak tükröt tartva ösztönös, személyes, bensőséges stílusban helyezi új megvilágításba a modern párkapcsolatokat, és segít megtanulni "nőül", hogy emelt fővel, méltósággal, tiszta önbecsüléssel valóban viselni tudják a nők a nőiességet, és ekként igazodjanak el az érzelmek útvesztőiben. De milyen is pontosan az a nő, akire a férfiak vágynak? Hogyan kell "viselni a nőiességet" és milyen kihívásokkal kell szembenéznie a modern nőnek, akitől a társadalom elvárja, hogy egyszerre legyen feleség, anya és dolgozó nő? Ezekre a kérdésekre Király Eszter írónő művében keressük a választ.
Otthon megmutatta neki a gin-gyűjteményét, amit a céges ügyfeleitől kapott, aztán italt kevert, először egyet, majd kettőt. Aztán megcsókolta a nőt. Először a kanapén. Aztán a hálószobában is. Ahogy csókolóztak, azt érezte, hogy a semmit csókolja, hogy a nyelve az ürességben kapálózik, és a nő fejéről már egészen eltűnt a porcelánszerű máz. Amikor a zuhany alatt is szeretkeztek, már csak egy üres testet látott maga előtt. Érezte, hogy mozog előtte valami, azt is érezte, hogy ő benne van ebben a valamiben, de nem tudta kitapintani az arcát vagy a melleit rendesen. Hallotta még a hangot is, ami már kevésbé idegesítette, mert közben egészen elvékonyult. Reggel még egyszer szeretkezett a nővel. Gyorsan, ütemesen. Nem érzett semmit. Nem volt ott a test. Nem volt arca sem. Aztán taxit hívott a nőnek. És amikor kilépett az ajtón, megkönnyebült. Soha többé nem hívta fel. Szentesi Éva
"Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába. " (Karinthy Frigyes) Nő vagyok. Éjjelemben, nappalomban, mindig, minden időben, bármilyen szelek fújják körbe világomat. Nő vagyok az autópályán vezetés közben, nő vagyok a szépségszalonban, bankban, a gázműveknél, és a bevásárlókocsit tolva. Nő vagyok a szülőszobán, amikor oxigénért kapkodok, és a medencecsontom szétroppanni készül a fájdalomtól. És nő vagyok az éjszaka sötétjében suttogva, vigyázva, anyai ösztönöm kényelmes, komfortos burkában újszülöttemet táplálva, dédelgetve. Nő vagyok évekkel később az apró lábakat masszírozva, és nő vagyok az óvodai anyák napi ünnepségen, amikor potyognak a könnyeim, és érzem, mennyire igazságtalan, hogy galádul elrepül az idő. Nő vagyok a szeretett férfi ölelésében, amikor távolodunk, és közeledünk, mintha parázson járnánk tangót. Nő vagyok, és egyszer folyó vagyok, néha meg part. Néha befogadó vagyok: hagyom, hogy elárasszon a férfi, akit szeretek, part vagyok.
Nagyon tetszik... másokon. Az én kezem ápolt, formára reszelt és színtelenre vagy pasztellre festett körmökkel és kész. Nekem meg így jó. Akkor most én igénytelen vagyok? Mert nem megyek fodrászhoz, kozmetikushoz hetente? Na nem írok többet, pontozz le, ha jól esik.
És néha én zúdítom rá a szerelmet, és mindent, ami én vagyok, nyaldosom a lábát jelképesen, mint édesvízi folyó, megfürödhet bennem, mozdulnia sem kell, csak befogadnia, amit adok. A szerelmi adok-kapok egyensúlyt tökélyre lehetne fejleszteni, mégsem teszik az emberek, ülnek felfuvalkodottan, sértődötten, mert mindig "part" akarnak lenni, kapni akarnak. A folyó és a part érzékeny szerepegyensúlyának megtalálásával úgy tűnik, egyikünk mindig jobban szeret, pedig ha erre rátalálnánk, nem csetlenénk-botlanánk makacs, befolyásolhatatlan gyerekként, vagy érzelmi zombiként az emberi kapcsolatok bonyolult, néha átláthatatlan rendszerében. Akkor nem volnának kommunikációmentes, néma csöndek, és nem várnánk el a gondolatolvasást, mert szavak nélkül is értenénk egymást. Ha én nem tudok "nőül", és nem tudom viselni a nőiességemet, akkor hiába várom a férfi szemében a csillogást. Akkor csak átutazó leszek a saját életemben, aki csupán túl akarja élni a női lét történéseit, ki akarja pipálni azokat, és fejet akar hajtani a konvencióknak.